Egy megfélemlítéshez köthető újabb, rendkívül tragikus halálesetről számolt be a The Time cikke. Egy agydaganatát legyőző 11 éves kislány vetett véget az életének önkezével, miután több mint egy évig megfélemlítés áldozata volt. Édesanyja, Wendy Feucht szerint lánya, a hatodik osztályos Bethany Thompson azt követően lőtte fejbe magát október 19-én, hogy egy csoport fiú gyötörte „ferde” mosolya miatt. Öngyilkossága napján Bethany egy barátnőjének mesélt öngyilkossági szándékáról. A barátnő értesített egy felnőttet erről, azonban mire közbeléptek, késő volt.
Feucht elmondása szerint tavaly volt a legrosszabb a megfélemlítés, mikor lányának több órája volt együtt a csúfolóival. Az édesanya az iskolával együttműködve idén átalakította lánya beosztását, hogy eltávolítsa őt a megfélemlítőktől. Az édesanya és az iskola úgy vélte, hogy javult a helyzet, azonban a lánynak volt egy közös órája megfélemlítői egyikével. Chris Piper, az iskola főfelügyelője szerint nem voltak további példák a megfélemlítésre a beosztás megváltoztatása után. Piper hozzátette, hogy minden, megfélemlítésre vonatkozó bejelentést megvizsgálnak. Az édesanya, Feucht azonban elmondta, hogy inkább szomorú, összezavarodott és kiábrándult lánya esetének kezelése kapcsán, mintsem haragos.
A megfélemlítéshez kapcsolódó tragikus halálesetek kapcsán felvetődik mindig az elkeserítő kérdés, hogy hány tragédiának kell még ahhoz megtörténnie, hogy felelősen és rendszerszinten foglalkozzanak az oktatási intézmények a megfélemlítés problémájával, és a döntéshozók belássák, hogy a gyermekkori megfélemlítés elleni tudatos fellépés pozítivan hathat ki mind a megfélemlítő mind a megfélemlített felnőttkorára.
#
Csatlakozzon a facebook oldalunkhoz a facebook.com/megfelemlites
Tekintse meg az iskolai- és a cyber megfélemlítéssel kapcsolatos tanácsokat és programjainkat a megfelemlites.hu weboldalon.