Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudomány Kara úttörő és stratégiai szerepet vállalt a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány által létrehozott - Magyarország első és egyetlen - megfélemlítés (angolul bullying) elleni programjában.
A program célja a megfélemlítés megszüntetése az iskolában, otthon, a munkahelyen, a kapcsolatokban és a közéletben. A program bevezető fázisa az iskolai- és a cyber megfélemlítésre összpontosít.
Első kritikus mérföldkőként az ELTE TáTK által szervezett szakmai validációs műhely szeptember 20-án sikeresen lezárult. A műhelyen elismert szociológusok, szociálpolitikusok, pszichológusok, továbbá bűnmegelőzési-, rendőrségi-, gyermekvédelmi- és szociális szakértők, illetve általános- és középiskolai igazgatók vettek részt. A műhely során egy iskolai- és cyber megfélemlítés elleni program került megtárgyalásra, melynek pilotja (próbája) egy budapesti általános iskolában és egy középiskolában indul el.
A résztvevők konszenzust értek el a megfélemlítés és a cyber megfélemlítés definíciójában, jellemzőiben és hatásaiban, elismerték, hogy az iskolai- és a cyber megfélemlítés egy fokozódó társadalmi probléma, illetve azt, hogy az iskolai- és a cyber megfélemlítés többek között összekapcsolhatóak a felnőtt korban vállalt szerepekkel is.
A műhely továbbá megállapította, hogy a megfélemlítést megelőző, megszüntető és annak hatásait kezelő programok hiányában, a fogalom eddig ismeretlen volt vagy zavaros jelentéssel bírt társadalmunkban. Az iskolai környezetben nélkülözhetetlen, hogy a diákok, szülők és tanárok tájékozódjanak a megfélemlítést kezelő megoldásokról, illetve a megfélemlítés fizikai, pszichológiai és érzelmi hatásairól, melyek komoly szerepet játszanak a szocializációban és az iskolai eredményekben is.
Bővebb információ a programról a megfelemlites.hu oldalon.